Hagymás István: A Napútfestő pillangói (részlet)

    Csontváry negyvenéves korában, 1893-ban festette Pillangók című képét. A mester pályáját-életművét bemutató írások, könyvek, kiállítási katalógusok rendre ezt a művét szokták nyitóképként a festői életmű első darabjaként számba venni, de maga Csontváry is ezt a festményt „vállalta” először.
    Az a szárnypróbálgatás, amelyet a Pillangók révén Csontváry elénk tár, több szempontból is figyelemre méltó, ugyanis igazi ősképről van szó… A műalkotás szerény méretei ellenére (32,5&215;47 cm) kivételes helyet foglal el az életműben. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a mesternek ez a képe az életmű kis koronaékszere, méghozzá a rovarvilág legszebb ékeiből, a pillangókból kirakva.
    Első megközelítésben egyszerű tanulmányképről beszélhetünk, „ujjgyakorlatról”, amely mindenekelőtt egy pályakezdő képzőművész festői képességeit hivatott prezentálni, technikai tudását bemutatni. Az efféle stúdiumok egyben azt a célt is szolgálják-szolgáltatják, hogy (a gyengébbek kedvéért) a mester bizonyítsa, tényleg tud festeni, ha akar…
    Ahhoz viszont, hogy ellenőrizzük, „nem vert-e át” bennünket a festő holmi fantázialepkékkel, nem árt, ha magunk is tudunk egyet s mást ezekről a tarka, színes „repülő virágokról”. Zoológussá kell hát válnunk átmenetileg, igazi bogaras tudóssá, és annak rendje és módja szerint azonosítani, rendszerezni kell az „anyagot”. Elárulhatom, hogy Csontváry igazi „profi”, ugyanis minden nehézség nélkül azonosítható szinte valamennyi egyed. Íme a bizonyíték:

    1. Halálfejes lepke. Éjszaka repül, az európai lepkék közül a legnagyobb testű faj (régi magyar nevei: Halálfő boszorka, Méhfarkas). Előfordul a Földközi-tenger vidékétől (Észak-Afrika) egészen a Brit szigetekig és Skandináviáig, és Magyarországon is honos. Igazi vándorlepke, májusban-júniusban párzás után délről északra vándorol, ahol lerakja petéit. Hernyója (lárva) bebábozódik, s a báb szeptember-november táján alakul át lepkévé. Színe és mintázata a fakérget utánozza, ezzel a mimikrivel védi magát ellenségeitől. Egész lénye emlékeztet a lódarázsra is, ami szintén egyfajta védelmet biztosít támadói ellen, akik elől villámgyors röptével menekül, mielőtt jól megijeszti őket. Ha „minden kötél szakad”, mérgező anyagokat tartalmazó teste hoz halált arra, aki táplálékul elfogyasztja. Szereti a mézet, s időnként a vadméhek fészkének megdézsmálójaként esik áldozatul a méheknek, amelyek megölik, s tetemét viaszsejtek közé ágyazzák. Tápnövénye a burgonya, a dohány, a nadragulya és az ördögcérna. Jellegzetes ciripelő hangja van…
    2. Szőlőszender. A palearktikus régió jellegzetes éjjeli lepkéje, szép lilás-barnás-rózsaszínes mintázatával igazi virága a virágnak, melyre rászáll. Kedvelt tartózkodási helyei az erdei tisztások, ártéri ligeterdők, de a nagyvárosokban is előfordul. Tápnövényei a petúnia, verbéna, flozia, füzike, galaj, szőlő. Kétnemzedékes.
    3. Nagy pávaszem. Európa legnagyobb éjjeli lepkéje. Minden szárnyán barnában-vörösben-feketében játszó szemfolt van, „szemöldökkel” és „pupillákkal”. Kertekben, házak körül gyakori. Tápnövényei a körte, dió, szilva, mandula, alma. Hernyója tüskés-szőrös, kék szemölcsei mérget tartalmaznak. Igazi hazája Dél-Európa, de Magyarországon is gyakori. Repülési ideje április-június. A báb farepedésekben telel át, s akár több évet is kibír. Pödörnyelve nincsen.
    4. Selyemlepke. Kínából származó, röpképtelen lepke, amelynek évente több száz generációja is felnőhet. Eperfán él. Kemény falú gubót sző, amelynek szívós szála legombolyítható, és az emberiségnek évezredek óta értékes selymet szolgáltat. Természetes állománya ma már nem létezik. Szárnya általában fehér, de akadnak barnás formái is.
    5. Hajnalpírlepke. Áprilistól júniusig látogatja a réti, erdei, kerti virágokat. Tápnövénye a kányazsombor és a réti kakukktorma. Nappali lepke. A hím szárnyán narancsszínű folt látható. A bábot a családra jellemző fonal erősíti övszerűen a növények szárához.
    6. Kis rókalepke. Az egyik leggyakoribb európai lepke, viszonylag kis termetű, élénk rovar. A nyár végén kikelő lepke sziklarepedésekben, faodvakban, padlásokon telel át. A csinos megjelenésű, rókavörös alapszínű lepke nyitott területeken, kertekben, városi parkokban, erdőszegélyeken és réteken csapong napos időben a virágok körül. Tápnövénye a nagy csalán.
    7. Vastagcsápú díszmoly. Hosszú és erős csápú, Európa-szerte kertekben, erdőkben elterjedt, jellegzetes lepke.
    8. Vérpettyes (Acélszínű?) csüngőlepke. Júniustól augusztusig repül. Hernyója sárgászöld. A testében levő keserű méreganyag miatt a madarak nem fogyasztják.
    9. Magyar boglárka. Bokorerdőkben élő, de a sziklás területeket is kedvelő lepke. Dél- és Közép-Európában, Törökországban, Iránban és Észak-Afrikában elterjedt. Szárnyai úgynevezett színjátszó szárnyak. Nappali lepke. Hernyója szintén bíborrózsaszínű. Tápnövénye a pukkantó dudafű termése.
    10. Gyapjaslepke. Júniustól októberig (éjjel) repülő zömök testű, sűrűn szőrös, kis fejű, pödörnyelv nélküli lepke. A két ivar feltűnően különböző. Petéit potrohának szőrpamatával vonja be. Lombos fákon, főleg tölgyön él, s képes akár egész erdőrészleteket is elpusztítani. A hernyók és a peték áttelelnek.
    11. Csíkos medvelepke. Száraz hegyi erdőkben, erdőszéleken, napos helyeken virágokon ül, éjjel is, nappal is repül. Sárgásfekete elülső szárnyain széles fekete sávok vannak, a feketefoltos hátsó szárny alapszíne viszont vörös, de előfordulnak sárga változatok is. Hernyója a medvelepkére jellemzően dúsan szőrös, tarka-barka. Málnán, szedren, mogyorón, szarvaskerepen, füzikén él.
    12. Oleánderszender. Nagy termetű, látványos, bonyolult mintázatú vándorlepke. Afrikából, Dél-Ázsiából Európába is elvándorol. Az imágók egész évben éjjel repülnek. Tápnövényei a leander, a szőlő és a télizöld.
    13. Gyászlepke. Más fajjal összetéveszthetetlen, Európa egyik legnagyobb lepkéje. Bársonybarna alapszíne, ragyogó kék szárnyszegélyei, halványsárga sávjai mindkét ivarnál hasonlók. Erdei tisztásokon, erdőszéleken, sűrűn bokros helyeken szálldos, csapong a napfényben. A fák kicsorduló nedvét szívogatja. Társasan él a nyír-, a nyár- és a fűzfákon.
    14. Selyemlepke. Lásd 4. számú lepke.
    15. Köszmétearaszoló. Nagyon változékony. A fehér alapszínű, fekete- és sárgasávos formától a fekete alapszínű, fehér szárnytövű alakokig minden változat előfordul. Éjjel is, nappal is repül. Bokros helyeken, kertekben, ligetekben látható. Hernyója ribiszkén, kökényen, szilván él, és gyakran egyszerűen megmerevedik. Laza szövedékben telel át, s tavasszal alakul át bábbá. Élénk mintázata jelzi, hogy a faj ehetetlen a madarak számára.
    16. Párducfoltos araszoló. Májustól augusztusig erdei réteken nappal repül.
    17. ?
    18. Fehérpettyes álcsüngőlepke. Erdei tisztásokon, kaszálókon, legelőkön röpdös, de szívesen elüldögél a virágokon, nektárt szívogatva. Lassan, igen rosszul repül. A medvelepkékkel áll rokonságban. Teste karcsú, szárnyai kicsinyek. Nappali lepke. Útifűn, gyermekláncfűn él, és társasan bábozódik.
    19. Magyar boglárka. Lásd 9. számú lepke.
    20. Nagy tűzlepke. Ragyogó, narancsvörös színű, pompás lepkefaj. Nappal repül, előfordul Európában és a mérsékelt égövi Ázsiában. Tápnövénye a tavi lórom.
    21. Fekete medvelepke. Májustól júliusig éjjel repül, nappal viszont a növények levelein ül. Hernyója fekete. Árvacsalánon és más gyomnövényeken él. Nem gyakori, de feltűnő faj Európában.
    22. Folyófűszender. 10–12 cm nagyságú éjjeli lepke. Májustól szeptemberig repül. Illatos és hosszú kelyhű virágokon jelenik meg. Virágról virágra röppen, és hosszú pedernyelvével szívja a nektárt. Vándorfaj. Sebes repüléssel nagy területeket jár be. Nagy, izmos test, keskeny szárny és nagy szem jellemzi. Tápnövénye a mezei szulák. Bábjai a földben húzódnak meg. Repülés közben jellegzetes, zúgó hangot ad.
    23. Nappali pávaszem. Egyedülálló mintázatú, mutatós nappali lepke. Egész Európában elterjedt, de Ázsia mérsékelt égövi tájain is előfordul. Szárnyfelszínének szemfoltjai védelmet nyújtanak a madarak ellen. A legszebb nappali lepkéink egyike, amely márciustól októberig repül. Erdei tisztások, parkok gyakori vendége.
    Maga a tény, hogy különösebb nehézség nélkül sikerült nevén neveznünk Csontváry pillangóinak szinte mindegyikét, újfent megerősíti: a festő már első művével bizonyította, hogy a „kisujjában” van a festés csínja-bínja, hogy nemcsak jó megfigyelő, de festői ecsetje is maradéktalanul engedelmeskedik szellemének. Írásaiból tudjuk, hogy már kora gyermekkorában behatóan tanulmányozta a természetet, s a lepkék fontos szerepet töltöttek be nemcsak ifjúkorában, de később is újra és újra felbukkantak világában. Egyetemi tanulmányai során valószínűleg megszerezte azokat az ismereteket is a lepidopterákról (ez a lepkék tudományos neve), amelyek birtokában a lepkékhez kötődő közvetlen gyermekkori élményeit kiegészítette a tudományos szemléletmód is.
    Minden valószínűség szerint tudott arról, hogy nagyságukat, formájukat, színezetüket tekintve roppant változatos lényekről van szó, amelyek éghajlati viszonyokhoz való alkalmazkodásuk révén a Föld egyik legsikeresebb állatcsoportjává váltak, s így a sarki tundrától a magas hegycsúcsokig és a forró trópusi esőerdőktől a tengerparti mocsarakig minden élőhelyet benépesítenek. Nem kerülhette el a figyelmét az a tény sem, hogy az éjjeli lepkék körülbelül száznegyvenmillió, a nappaliak pedig negyvenmillió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön, s kialakulásuk egybeesik a virágos növények megjelenésével, amelyekkel törzsfejlődésük szorosan egybefonódik. Végül pontról pontra ismerte a lepkék egyedfejlődésének minden stációját, az úgynevezett teljes átalakulás (metamorfózis) egyes fejlődési fokait, azt, hogy a petében fejlődő embriót burok védi, s kis idővel a hernyó kibújása előtt (hernyó=lárva) a pete láthatóan megsötétedik, hogy a hernyó először egy kör alakú nyílást rág a peteburkon, s ezen keresztül préseli ki testét tekergő mozdulatokkal (ilyenkor a legsebezhetőbb), majd, miután kibújt, az üres peteburkot felfalván nyer energiát, míg rá nem lel a tápnövényre. A hernyóállapot a táplálkozás fő szakasza. A hernyó növekedése közben időről időre levedli kutikuláját. Bábállapotban az állat testének anyagai a burkon belül lebomlanak, s lepkévé rendeződnek át. A lepkék, vagyis a kifejlett rovarok (imágók) egy része a levelek színére ragasztja petéit, mások a fonákra, ismét mások résekbe vagy növények szövetei közé petéznek. Azok a lepkefajok, amelyek hernyói sokféle növényen megélnek (polifágok), gyakran repülés közben petéznek. Míg tehát a hernyó a „táplálkozási állapot”, addig a báb a „belső fejlődés” és a külső „teljes nyugalom” állapota. A kifejlett rovar, a lepke a szaporodás állapotát jeleníti meg.

Szabó Lőrinc - Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta - ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- Lepke - mesélte, - igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...
És felébredtem... És most nem tudom,

most nem tudom - folytatta eltünődve -,
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Ő mosolygott: - Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.